Sokan küzdenek a bizonytalan jövő miatt egzisztenciális szorongással, de fontos, hogy megtartsuk reakciókészségünket, megküzdési potenciálunkat, megtartsuk mentális és fizikai fittségünket, tettrekészségünket. Ne hagyjuk, hogy a félelmek elhatalmasodjanak rajtunk, ne túlozzuk el a veszélyt!

Az utóbbi néhány év jelentős változásokat hozott a legtöbb magánember, vállalkozó és cég életében. Először a COVID, az ettől és ezzel járó bizonytalanságok, félelmek, a lezárásokkal átalakuló életmódok, üzleti modellek, vagy épp maga a betegség és esetleges fájdalmas veszteségek, most pedig a szomszédunkban dúló háború, az ezzel összefüggésbe hozható, egész Európára kiható energiaválság és infláció jelentős stresszfaktor sok ember számára. A bizonytalan, sok esetben bejósolhatatlan jövő miatt fellépő szorongás befészkeli magát gondolatainkba, rátelepszik a hangulatunkra, rontja a közérzetünket, kedélyállapotunkat, irányítja hétköznapi beszélgetéseinket. A vállalkozások és az érintett magánemberek számára megnövekvő energiaköltségek, a várható gazdasági recesszió, mely munkahelyek elvesztését okozhatja, az érzékelt infláció a gazdasági szereplők majd minden szintjét érinti. Legyen az vállalkozó, aki az emelkedő működési költségek, valamint az ehhez esetleg társuló piaci visszaesés miatt aggódik, vagy épp munkavállaló, aki a munkahelye megtartása és a megélhetési költségek miatt szorong, vagy épp nyugdíjas, aki a fix bevételéből próbálja betakarni az egyre nagyobb kiadásait.
Az ilyen stresszel telített helyzetekben az a jobb megküzdési stratégia, ha magát a stressz okozóját próbáljuk megszüntetni, vagy a várható káros hatásokat csökkenteni. Ezt nevezi a szakma problémaközpontú megküzdésnek. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik magánemberként, vagy akár vállalkozóként, spórolunk az energiával, lekapcsoljuk, lejjebb vesszük, szigetelünk stb., illetve új bevételi lehetőségeket, cégként új termékeket, piacokat keresünk. Alkalmazkodunk az új helyzethez, és lehet, hogy olyan erőforrásokat, képességeket fedezünk fel magunkban, amire korábban nem is gondoltunk volna. Közhely, de igaz lehet egyeseknél, hogy a változás egyben lehetőséget is jelent új utak felfedezésesére. Sokan vannak, akik optimistán tekintenek szinte minden változásra és ez az optimizmusuk és adott esetben hitük, hogy képesek kézben tartani a dolgokat, hogy ők kontrollálják az eseményeket, átlendíthetik őket az akadályokon, vagy legalább is tovább kitart az önbizalmuk, lendületük, mint azoknak, akik korán feladják és valamiféle megadó apátiába süllyednek.
Ugyanakkor az is igaz, hogy időnként úgy érezzük, hogy a külső körülményeken nem tudunk változtatni. Vannak, akik szerint minden rajtunk múlik, „fejben dől el”, de ez messze nem igaz. Léteznek olyan külső körülmények, amelyeken nem tudunk változtatni, minden erőfeszítésünk dacára befolyásolják életünket, érzelmeinket, gondolatainkat. Ilyenkor az a fontos, hogy egyrészt a lehetőségek keresése, az erőfeszítéseink a küzdelemre megmaradjanak, ne adjuk fel, másrészt, hogy a külső stressz hatását csökkentsük magunkban. Ne engedjük, hogy mélyre süllyedjünk, hogy a kétségbeesés eluralkodjon rajtunk, mert az gúzsbaköt, nem engedi meg a józan gondolkodást. Fent kell tudnunk tartani a pszichés és a fizikai kondíciónkat, egészségünket, hogy ezekkel felvértezve egyrészt átjussunk a nehéz időszakon és kellő időben tudjunk cselekedni. Ne kövessünk önpusztító feszültségcsökkentő stratégiákat, mint a túlzott alkohol fogyasztás, drogok, ne essünk teljes apátiába, ne túlozzuk el a veszélyeket. Hajlamosak vagyunk a veszélyt nagyobbnak látni, mint amekkora valójában. Ennek valószínűleg evolúciós oka van, túlélésünk szempontjából fontosabb volt a negatív jelek detektálása és az azokra adott -sokszor feleslegesen nagy reakciók- mint a pozitív jelek dekódolása. Emiatt néha túlértékelünk negatív jeleket, míg a pozitívak mellett elmegyünk, pedig ez utóbbiak energizálnak bennünket.
A túlzott félelmek gúzsbakötnek, akár komoly egészségkárosodást is jelenthetnek, a belső feszültségek szétzilálhatják kapcsolatainkat. Vagyis fontos, hogy valamilyen feszültségcsökkentő technikákat találjunk. Hogy kinek mi a jó, arra vonatkozóan nincsen egységes recept. Van, akinek a meditáció, van, akinek a hite, van, akinek a sportolás, vagy épp családi, baráti beszélgetések, a tudatos gondolatelterelés az üdvözítő.

Strbik Ferenc Pszichológus (2022)